Logo

Indul a Partizán 2025-ös országjáró turnéja,

amely során olyan megközelítéssel mutatjuk meg Magyarországot, ahogy eddig nem láttad. Találkozzunk a turné állomásain, és kövessétek az adásokat március 21-től a csatornán!

Hét olyan térségbe látogatunk el, amelyek fontos, de alultárgyalttársadalmi jelenségekre mutatnak rá, miközben százezrekvagy akár milliók hétköznapjait határozzák meg

Turné program

Péntekenként egy új stúdiós adásban a Választási Földrajz szakértőivel beszélünk felülnézetből az adott térség és jelenség jellegzetességeiről. Emellett megmutatjuk a helyi közösségi élet meghatározó tereit: alföldi piacozást, egy paneltelep mindennapjait, egy nyugdíjasklub örömeit vagy éppen a kocsmázás vagy egy focimeccs közösségformáló szerepét.

A helyben élők - pedig saját hangjukon keresztül világítanak rá az ország előtt álló legnagyobb kihívásokra és lehetőségekre. Szombat esténként pedig élő, közönség előtti interjúkkal jelentkezünk a turné helyszíneiről. Gulyás Marci több, országosan ismert vendéggel fog interjúzni, de emellett Ruff Bálint és a Vétó csapata is ellátogat két városba.

Logo

Kíváncsi, kritikus, közösségi. Csatlakozz te is adód 1%-ának felajánlásával!
Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány
Adószám: 19286031-2-42

Felajánlom
  • Kazincbarcika

    és a százezrek életét megváltoztató
    ipari felívelés

    Március 21. péntek 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    Egressy Béni Művelődési Központ
    Klubszoba
    Regisztráció

    Március 22. szombat 18:00

    Szombat esti élő Gulyás Mártonnal
    Vendég: Rubint Réka

    Egressy Béni Művelődési Központ Színházterem
    Jegyvásárlás
  • Törökszentmiklós

    és a mezőgazdaság és az ország
    jelentős részét elsivatagodással
    fenyegető klímaváltozás

    Március 28. péntek 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    IKK Markóczy Félix kiállítóterem
    Regisztráció

    Március 29. szombat 18:00

    Szombat esti élő Gulyás Mártonnal
    Téma: Megállítható az ország elvsivatagosodása?

    Zenit lovarda és Rendezvényközpont
    Jegyvásárlás
  • Orosháza

    és a családok százezreit kettévágó
    elvándorlás és a közösséget egyre
    érzékelhetőbben romboló
    elnéptelenedés

    Április 4. péntek 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    Petőfi Művelődési Központ
    Regisztráció

    Április 5. szombat 18:00

    Vétó élőben
    Ruff Bálinttal és Vida Kamillával

    Petőfi Művelődési Központ
    Jegyvásárlás
  • Kapuvár

    és a jobb élet reményében egyre
    elterjedtebb napi szintű ingázás
    Ausztriába

    Április 11. péntek 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    Kapuvári Művelődési Központ
    Regisztráció hamarosan

    Április 12. szombat 18:00

    Szombat esti élő Gulyás Mártonnal

    (szervezés alatt)
    Jegyvásárlás hamarosan
  • Érd

    és a felduzzadó agglomeráció
    kihívásai

    Április 17. csütörtök 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    Érdi Városi Könyvtár
    Regisztráció hamarosan

    Április 19. szombat 18:00

    Szombat esti élő Gulyás Mártonnal
    vendég: Bódi Mátyás és Kovalcsik Tamás (Választási Földrajz)

    (szervezés alatt)
    Jegyvásárlás hamarosan
  • Dunaújváros

    és a milliós számban lakott paneltelepek
    világának jellegzetességei

    Április 25. péntek 20:00

    TGM Olvasókör
    Gulyás Mártonnal és Sipos Balázzsal

    Dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ
    Regisztráció hamarosan

    Április 26. szombat 18:00

    Vétó élőben
    Ruff Bálinttal és Vida Kamillával

    Kultik
    Jegyvásárlás hamarosan
  • Ormánság

    és a roma lakossággal kapcsolatban
    leginkább félreértett mítoszok

    Május 2.

    (Szervezés alatt)

    Május 3.

    (Szervezés alatt)

A Turné Naplóban egy-egy partizános munkatárs személyes hangvételű írását küldjük el neked. Szerkesztők, gyártásvezetők, kreatív kollégák saját élményeikről, a veletek való talákozások tapasztalatairól számolnak be úgy, ahogy még nem hallottál felőlük. Tarts velünk!

Logo